 |
|||||||||
|
|||||||||
 |
|||||||||
|
|
Koltai
Róbert, élve a kínálkozó lehetőséggel, csakugyan remek Vitelliust
formál. A személyiségéből áradó irónia és játékstílusának többszólamúsága
bizonyára emlékezetessé teszi a figurát. Gesztusai gyakran átértelmezik
szavait, hol játékosan, hol fölényesen, s nemegyszer félelmetesen.
"Érted is, amit leírsz, vagy csak leírod?" - kérdi az
írnoktól, s miközben fenyegetően felvonja a szemöldökét, gúnyosan
rázza a fejét, de elnézően hunyorít is. Cézár vagyok, mondja titkárának,
s hirtelen ránéz: "Vagy nem vagyok az? - veti oda a pengeéles
kérdést bohócosan illegetve magát, ám közben baljós módon megvillan
a szeme. Koltai képes az egynapos cselekménybe egy egész életpályát
belerejteni. Szépen
felrajzolt íve van Koltai Róbert alakításának. Az előadás kezdetén
úgy fekszik Vitellius enerváltan, kétségbeesetten az ágyon, mintha
pusztán cak lidércálomra riadna a halálból. Csak egy utolsó napnyi
életre kelve azonban sokszínű pojácasággá gyűjti minden reményét
és tehetetlenségét: düh, kétségbeesés, fölény, infantilizmus, önirónia,
ravaszkodás keveredik viselkedésében, mely folyamatosan azt az érzetet
kelti, hogy bármikor kiléphetne a szerepéből, holott más létezési
forma nem adatott számára. |
Vitellius
