Az
öngyilkos
Erdman, Nyikolaj
1988, Csiky Gergely Színház, Ascher Tamás
Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov
A
"címszerepet" Koltai Róbert szenzációsan adja elő. Neki
a legnehezebb nem belecsúsznia a poénkodásba, a kabaréhumorizálásba.
Állja a sarat. Ilyen rokonszenvesen ellenszenves kisembert ritkán
látni. Ahogy a hőssé válás reményében kitörni igyekszik szűk horizontjából
és ahogy a valószínűtlen kalandok és a delírium után visszahull
önmagába, hogy öntudatosan megfogalmazza nagyon is átlagos általános
nyárspolgár-filozófiáját, az valóban haláltánc - egyszerre kesrűen
röhögnivaló és kacagtatóan megrendítő.
(Barta A., Magyar Nemzet, 1988. máj. 7.)
Tény
az is, hogy az előadás sikere nagyon nagy mértékben azon a higgadtságon
és visszafogottságon alapszik, amely Koltai Róbert sajátja. Koltai
tudja, hogy nem szabad összekeverni a nevetést a röhögéssel, a komédiát
a bohózatta, s nem éri meg mindenből és mindenáron poént csinálni,
egyszóval visszautasítja azt a fővárosunkat szinte ellepő színészi
magatartást, amely oly gyakran tesz lehetetlenné és semmisít meg
akár méltóbb törekvéseet is. Feladata igen nagy; neki kell megvalósítania
Ascher szándékát: a nagy átváltozást, a kisember sorsát, azt a drámát,
amely nagyobbrészt nincs benne a szövegben, s amelyet - túl ezen
- jó néhány helyzetben lehetetlenít a mechanikus szerkezet is.
Úgy hiszem, hogy Koltai mértéktartása, amely végükis hitelt kölcsönöz,
személyiséget ad az inkább villámtréfa-szerűen megírt alaknak, nagymértékben
összefügg a színész egész habitusával. Konkrétan azzal a keménységgel,
mellyel a tetőponton szakított az általa teremtett Illetékes elvtárssal,
mielőtt a Kreatúra visszaélt volna a Kreátor bizalmával.
(György Péter,Színház, 1988. aug.)
|