Az öngyilkos
Erdman, Nyikolaj
1988, Csiky Gergely Színház, Ascher Tamás
Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov

A "címszerepet" Koltai Róbert szenzációsan adja elő. Neki a legnehezebb nem belecsúsznia a poénkodásba, a kabaréhumorizálásba. Állja a sarat. Ilyen rokonszenvesen ellenszenves kisembert ritkán látni. Ahogy a hőssé válás reményében kitörni igyekszik szűk horizontjából és ahogy a valószínűtlen kalandok és a delírium után visszahull önmagába, hogy öntudatosan megfogalmazza nagyon is átlagos általános nyárspolgár-filozófiáját, az valóban haláltánc - egyszerre kesrűen röhögnivaló és kacagtatóan megrendítő.
(Barta A., Magyar Nemzet, 1988. máj. 7.)

Tény az is, hogy az előadás sikere nagyon nagy mértékben azon a higgadtságon és visszafogottságon alapszik, amely Koltai Róbert sajátja. Koltai tudja, hogy nem szabad összekeverni a nevetést a röhögéssel, a komédiát a bohózatta, s nem éri meg mindenből és mindenáron poént csinálni, egyszóval visszautasítja azt a fővárosunkat szinte ellepő színészi magatartást, amely oly gyakran tesz lehetetlenné és semmisít meg akár méltóbb törekvéseet is. Feladata igen nagy; neki kell megvalósítania Ascher szándékát: a nagy átváltozást, a kisember sorsát, azt a drámát, amely nagyobbrészt nincs benne a szövegben, s amelyet - túl ezen - jó néhány helyzetben lehetetlenít a mechanikus szerkezet is.
Úgy hiszem, hogy Koltai mértéktartása, amely végükis hitelt kölcsönöz, személyiséget ad az inkább villámtréfa-szerűen megírt alaknak, nagymértékben összefügg a színész egész habitusával. Konkrétan azzal a keménységgel, mellyel a tetőponton szakított az általa teremtett Illetékes elvtárssal, mielőtt a Kreatúra visszaélt volna a Kreátor bizalmával.
(György Péter,Színház, 1988. aug.)