A kávéház
Goldoni, carlo
1970, Csiky Gergely Színház, Zsámbéki Gábor
Trappola, pincér

Koltai Róbert szerepről szerepre jelentősebb művész. Jámborságtól sugárzó arcában mindig csodálkozó tekintet. Csupa jóság és ártatlanság pillant le erről a nyugodt és fénylő, jól táplált és kissé gyermeteg arcról. Hirtelen csippent a szemével, vagy csak ránéz valakire és menten kiderül, mennyi kópéság, csalafinta tudás, álnoksággal keveredett, fölényes gúny rejtezik jámborsága mélyén. Ez a kissé nehéz testű színész szempillantás alatt fürgévé válik a színpadon, nyugalma annyi nyughatatlanságot, flegmája életvágyat takar, hogy nem is sokára talán az egyik legpompásabb Arlecchino lesz, akit magyar színpad valaha is hordott a hátán. Nem vígjátéki színész abban az értelemben, hogy telehímezné szerepeit tarka ötletekkel, mulatságosnak vélt fintorokkal, kellékjátékokkal, jellemmozgásokkal, nyakatekert szavak ficamaival, de egy pompás komikus készülődik a fiatal művészben, mert szelíd lírájú humorával minden jelenségnek a fura oldalát képes fölmutatni.
(M.G.P, Népszabadság, 1970. jún. 3.)